
SI-LA-GI 1949 szeptember 17.-én arisztokrata családba született Tokajban. 1966-ban Olaszországon keresztül Svédországba emigrált. Tanulmányait a Stockholmi Képzomuvészeti Akadémia festo szakán, majd a Stockholm Egyetem Muvészettudomány szakán folytatja. 1968-tól experimentális filmezéssel és fotózással is foglalkozik. 1973-tól a video képzomuvészetben való alkalmazásának egyik úttörojévé válik (installációk). Az 1970-es évek végén társalapítója és vezetoje a stockholmi Video Nu muvészeti stúdiónak. Hosszú utazási az öt kontinens országaiba, valamint a japán harcmuvészeti és Buddhista tanulmányai hatással vannak konceptuális alapú muvészeti munkásságára.
"Számtalan változatban írhatom le életem, kiemelkedőnek tűnő történeteit, de mindig hamis lesz. Még akkor is, ha külön- külön minden igaz.
1966-ban 16 évesen, kalandos úton kerültem Magyarországról Olaszországon keresztül Svédországba. Később még vagy 12 országhatárt léptem át illegálisan különböző okokból.
1978-ban a Himalája hegyein gyalog mentem Sikkimbe, mert találkozni akartam Őszentségével, a XVI. Gyalva Karmapával, Tibet egyik megvilágosult mesterével. 1980-ban egy barátomat kicsempésztem Kelet-Európa zárt világából a szabadnak tűnő nyugatra. Soha semmilyen formában nem tudtam elfogadni a határokat. Tizenévesen kipróbáltam a legtöbb drogot és a bűnözést, majd egyik napról a másikra önszántamból abbahagytam, és egy évtizedig japán mesterek mellett az Okinava Karate gyakorlása vált életem domináns részévé. A Stockholmi Királyi Akadémián festészetet tanultam valamint művészettudományt a Stockholmi Egyetemen. Később összességében éveket töltöttem buddhista kolostorokban elvonulásokat, gyakorlásokat végezve.
Ezzel a szöveggel mítoszt építek, le kell rombolni. Egyszerre vagyok buta és okos, kemény és lágy, erős és gyenge, őszinte és hazug, gazdag és szegény, öntelt és szerény. Ez is hamis.
A művészet eszköz és lehetőség személyesnek, provokatívnak, gondolkozónak, kísérletezőnek, függetlennek, szabadnak lenni. Magamat a felszínre hozni és ugyanakkor magamat is megkérdőjelezni.
Ha mások elvárásainak akarnék megfelelni, azt színháznak hivnam mert célja csupan illúziókeltés es ez számomra ellentétes a müvészet céljával. Munkáimban a személyes és társadalmi történésekre, változásokra reflektálok elvárásoktól függetlenül és örülök a megvalósított relatív szabadságnak.
Autentikus mű csak személyes tapasztalatra, élményre épülhet. A műalkotás autentikus voltát, az alkotó autentikus élete érvényesíti.
Ha valaki lényegtelen dolgokkal foglalkozik, annak az alkotása csak lényegtelen lehet. Mi a lényeges? Az, hogy mindenki és minden mulandó." (SI-LA-GI)
,...Munkái nem formai és esztétikai megoldásokról szólnak. A valóság közvetlen feltárása és minden szintu intellektuális, érzelmi megértése és megértetése az, melyen dolgozik. Nem elkábítani igyekszik, hanem ébreszt..." (Dr. Pressing Lajos).
,...Munkáival kapcsolatban kérdéseket teszünk fel; megmozgat, de ugyanakkor nyitott marad. Alkotásai nem befejezett produktumok, nem termékek, hanem kommunikációs eszközök, kommunikációs rendszerek. Személyisége megfelel a kortárs művészet, sőt mondhatnánk a globális kultúra legmodernebb szellemiségének..." (Pierre RESTANY, francia művészettörténész). "...
A művész identitását nem valamely iskola, műfaj, vagy technika ismereteivel való azonosulás adja, hanem a saját emberi élményei, találkozásai és fölismerései, melyek láthatóvá tétele érdekében bátran, szabadon, szuverén módon használ bármilyen eszközt, stílust és kifejező közeget. Ez a szabadság, mely egyformán képes megnyilvánulni a minimalizmus vagy expresszivitás közegében, nem szubjektivitásból vagy személyes önkényből fakad. SI-LA-GI szabadsága a születési-, faji-, kulturális-, és lélektani kondicionáltságát áttörő, egyetemes jelentőségére ráébredő ember méltóságának a kifejeződése, aki alkotója és használója, de nem rabszolgája eszközeinek és létfeltételeinek..." (Dr. Pressing Lajos).
|