"Boldogság, szenvedés hasonló, mindegyik mulandó" I. és II.
100 x 70 cm 1997

I.

Egy öreg néni üldögél egy kórházi szobában megkezdett vacsorája elõtt, fehér mintás piros pongyolában. Arcán a komikus szilveszteri maszk látszólag groteszk ellentétet képez helyzetével: az öregség és betegség elhatalmasodásának, a test kezdõdõ felbomlásának emberi tragédiájával. Mintha a fenyegetõ jelentõl megriadva kapna zavarában elmúlt örömök, meghitt játékok emlékei után. A maszk, mely máskor a személyesség elrejtésére szolgál, itt paradox módon annak kifejezõjévé válik: szilárd anyagiságában egy pillanatra megkapaszkodhat az ember a személytelen kozmikus törvény szorongató valóságával szemben. A maszkot ez az ellentmondásos hatása az egész emberi élet szimbólumává avatja. Hiszen a személyiség, melynek keretei között életünket leéljük, maga is maszk (perszóna), mely egyszerre fejezi ki és rejti el a lét valódi természetét. A kép egy olyan pillanatot örökít meg, amikor az életnek ez az ellentmondásos - egyszerre komikus és tragikus, elrejtõ és kitárulkozó, abszurd és valóságos, személyes és egyetemes, hétköznapi és rendkívüli - jellege a szemlélõ számára láthatóvá válik. Az öregasszony egyszerre intim közelséget és megfoghatatlan távolba révedést kifejezõ tekintete azonban már többet lát, mint mi nézõk. Látja azt, ami az ellentéteket ismét egységbe oldja, ha megfogalmazni még nem is meri magának: hogy ott közeleg visszavonhatatlanul, jaj, a halál.

Dr. Lajos Pressing

II.

Késõ nyári kertrészlet, amikor a természet a kibontakozás küzdelmei nyomán beérett, kihordta gyümölcseit, s lassan kristályosodni kezd és oszlásba fordul. Benne elmúlásra készülõdõ öregember. Összegémberedett teste mint egy kiszáradt és elfonnyadt, lehullni készülo héj. Körülötte örömök, életesemények, alkotások nyomai: talán még tegnap este is használt grillsüto füstjének lenyomata a falon; egy függõágy, mely õrzi a korábban benne heverõ test alakját, de már üres; a szemközti falon elfeketedett, korrodálódásnak indult tárgyak. Szétesõfélben lévõ szék; balra középen egy szobor alapzata, melyrõl eltunt a szobor; az asztalon eldobott újság, melynek tartalmát, ha valaki olvasta is, már elmosta az idõ. Semmi sem létezik véglegesen, önmagában: az örömök és bánatok tartalmai feltételeik függvényében bontakoznak ki és oldódnak fel ismét, s ugyanígy képzõdik és bomlik fel szakadatlan alakulásban egész világunk. És mégis, az elmúlás sajgásában, amikor elcsitulnak az életenergiák, és a tudat a jelenségek örvényét elengedi, a háttérben egy pillanatra tapinthatóvá válik a csend - a meg-nem-nyilvánultság birodalma, amelybol az idõ játékában minden tûnõ jelenség kibontakozik, s ahová visszatér. Az öregember tekintete már ebbe a másik világba réved, túl keletkezésen és elmúláson…

Dr. Lajos Pressing

I.

II

A JÁTÉKNAK VÉGE | THE GAME IS OVER

l. 2002. május 24-én felkérést kaptam J. W. G. és L. H. részéröl az »ASZTAL« installáció elkészítésére.

2. 2002. május 27-én a Keleti-tengeren Stockholm felé hajózva elkészítettem az »ASZTAL« alapkoncepcióját és tervét.

3. 2002. június 4-én megírtam az installációban szereplo, alábbi szöveget:

GYÁVÁK VAGYTOK. Rutinosan képeket gyártotok anélkül, hogy valamit meg akarnátok ismerni magatokból vagy a világból. Pazaroljátok az élet lehetoségét, pillanatnyi siker, gazdagság reményében. Önmagatok tetszetos frázisait ismételgetitek. Tudatlanságotok erot kellene adjon ismeretlen területre lépni, hogy akár tévedések árán is, megismerhessétek és feltárhassátok azt, ami személyes, de rejtve van eloletek, holott bennetek van. Ne féljetek hibázni. Inkább dadogjatok, mint folyékonyan hazudjatok. A játéknak vége. / The game is over.

4. 2002. június 14-én az általam pontatlannak érzett szöveget kiegészítettem. Úgy gondoltam, hogy a mások irányába megfogalmazott kritikámat, elvárásaimat elsosorban magamra kell vonatkoztassam. A világ, végso értelemben, az én projekcióm.

GYÁVA VAGYOK. Rutinosan képeket gyártok anélkül, hogy magam és a világ megismerésére törekednék. Pazarlom életem lehetoségét, pillanatnyi siker, gazdagság reményében. Önmagam frázisait ismételgetem. Tudatlanságom erot kellene adjon, hogy ismeretlen területre merjek lépni, akár tévedések árán is. Fel kell tárnom azt, ami személyes, ami rejtve van elolem, holott bennem van. Nem kell félnem a kudarctól. Inkább dadogjak, mint folyékonyan bazudjak. A játéknak vége. / The game is over.

5. 2002. július 3-án meglátogattam Myoken Zen mestert. Távozásomkor megajándékozott Deshimaru Zen mester »IGAZI ZEN; BEVEZETÔ A SÓBÓGENZÓHOZ« c. könyvének 5. számozott példányával.

6. 2002. július 4-én a könyv 47. oldalán a következo szöveget olvastam: »A muvésznek minden egyes mualkotásban teljesen fel kell adnia önmagát, nem törodve a dicsoség, a szépség és a gazdagság elérésével; nem szabad feláldoznia magát a divatnak. A leheto legjobban ki kell fejeznie önmagát, kompromisszumok nélkül, akkor lehet a mualkotás tiszta, szép, emberi.« - »Minden ragaszkodás, bármilyen legyen is, elidegenít bennünket az emberi szabadságtól.«

7. Ma, amikor ezt írom, zooz. augusztus 9. szombat, hajnali 3 óra 30 perc van.

8. Az is elmúlt - mint minden.

SI-LA-GI